Talán az idősebbek még emlékezhetnek rá, hogy a koncert címadó dala, ez a hazafias jellegű dal - eredetileg a Hamburgi menyasszony című operett betétje - a két világháború között fantasztikus sikerű sláger volt. Rákosi idején egyenesen be is tiltották, mert túlságosan könnyesen-honfibúsan fejezte ki a trianoni fájdalmat, de a nyilasok is utálták, mert szerzőik, Vincze Zsigmond és a Mauthausenben legyilkolt Kulinyi Ernő zsidók voltak.
Azután, a szocializmus építésének évtizedei alatt sem lehetett játszani-énekelni, mert irredenta légkört idézett fel. Ám a dal mégis világkarriert ért el, mert ennek motívumát dolgozta fel Concertójában Bartók Béla - a honvágy érzékeltetésére.
A 100 Tagú Cigányzenekar rendhagyó koncertjén zsidó zeneszerzők örökzöld dalai, operettjei és filmzenéi Polyák Lilla és Homonnay Zsolt előadásában hangzanak fel.