Magyar Zsidó Múzeum

• 1077 Budapest, Dohány utca 2.

Magyar Zsidó Múzeum feladata a Magyarországon régóta honos zsidóság múltjának őrzése, történeti, vallási és kultúrtörténeti emlékeinek gyűjtése, rendszerezése és bemutatása.

Már az 1884-es Magyar Ötvösmű Kiállításon is bemutattak zsidó kegytárgyakat, majd az 1896-os millenniumi kiállítás egyházművészeti részén nagy visszhangot keltve szerepeltek a magyarországi zsidóság műkincsei. Ezután merült fel egy állandó zsidó kiállítás gondolata, amely Magyarország területéről összegyűjtené, s ezzel megmentené az esetleges pusztulástól az értékes zsidó kegytárgyakat, a vallási és a mindennapi élet használati tárgyait, valamint a tematikusan ide kötődő művészeti alkotásokat. Az ezredéves ünnepségek után Szabolcsi Miksa és Büchler Sándor kezdeményezésére az egész országban megindult a gyűjtés, de csak 1909-ben alakult meg egy bizottság a Múzeum létrehozásának előkészítésére.

Egy 1913-ban kibérelt Hold utcai lakásban már egy évvel a hivatalos megnyitó (1916) előtt, 1915-ben meg lehetett tekinteni az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat (IMIT) felügyelete alá tartozó gyűjteményt, amely a lelkes adományozóknak köszönhetően folyamatosan gazdagodott.

1929-ben a Hold utcából át kellett költözni a Wesselényi utcai zsidó polgáriba, majd onnan 1931-ben a Zsidó Múzeum mai épületébe. A Múzeum a Ludwig Förster-tervezte Dohány utcai zsinagógához hasonló stílusban épült, Vágó László és Faragó Ferenc tervei alapján, a Pesti Izraelita Hitközség telkén (Herzl Tivadarnak, a politikai cionizmus megalapítójának szülőháza helyén).

1932-ben nyílt meg az új Múzeum. A politikai helyzet miatt, az addigi gyűjtési és megőrzési célok mellett fontos motiváció volt a zsidóság magyarországi múltjának bemutatása. Ennek megfelelően az első terem a magyarországi zsidósággal kapcsolatos, a második a magán-régiségeket, a harmadik pedig a szertartási tárgyakat mutatta be. A második emeleten a tervezett könyvtár helyett történelmi arcképcsarnokot rendeztek be. Sajnos az intézmény anyagi gondokkal küszködött, s vásárlásra nem volt pénz, csak adományokból lehetett a Múzeumot fenntartani. Az adományozók emlékét őrzik az első emelet színes üvegablakai.

Az 1930-as évek végén a művésznyomor enyhítésére a művészeket támogató szervezeteket alapítottak, amely bemutatkozási lehetőséget kínált a korlátozó intézkedések miatt máshol kiállítani, fellépni nem tudó művészeknek.

Az 1938-as emancipációs kiállítás célja az volt, hogy bemutassa az 1867-ben meghozott emancipációs törvény politikai és szellemi környezetét, valamint a folyamatos magyar és zsidó kapcsolatot. Ám az antiszemitizmus híveit sem a dokumentumok, sem a tárgyi bizonyítékok nem tudták meggyőzni, még IV. Béla kiváltságlevele és II. József rendeletei sem.

A Múzeum 1939-ben kiállítási lehetőséget nyújtott a legnagyobb zsidó művészeknek; szerepeltek itt például a festő Ámos Imre, Perlrott-Csaba Vilmos és a Perlmutter Izsák-hagyaték művei, valamint a szobrász Bokros-Birmann Dezső alkotásai.

A Múzeum fontos szerepet játszott az őskutatásban, mivel az itt összegyűjtött adatok alapján meg lehetett állapítani a 100 éves honosságot, amely az ugyanebben az évben hozott választójogi törvény rendelkezései miatt vált szükségessé, s amely (ekkor még) életmentő is lehetett.

1942-ben, a katasztrófa bekövetkezése előtt a Magyar Nemzeti Múzeum lelkiismeretes munkatársai (dr. Bárányné Oberschall Magda és Tápai Szabó Gabriella) segítségével a gyűjtemény legértékesebb műtárgyait és kegytárgyait ládákban sikerült elrejteni a Nemzeti Múzeum pincéjében (s ezek később sértetlenül visszakerültek a Zsidó Múzeumba). A történelmi dokumentumok közül a régi okleveleket egy bank széfjében helyezték el, de ezek sajnos eltűntek vagy elpusztultak. A háború alatt az épület biztosított kapcsolatot a Pesti Gettó és a külvilág között, több ember menekült el rajta keresztül 1944-ben.

A háború után, 1947-ben újra megnyílt a Múzeum, amely 1949-től Országos Zsidó Vallási és Történeti Gyűjtemény néven működött. Több kiállítást szerveztek akkor (pl.: Zsinagógaművészet, vagy A Széder művészete címmel). Eközben állandó volt a pénzhiány, s az épület olyan rossz állapotba került, hogy egy időre be kellett zárni.

1963-94-ig dr. Benoschofsky Ilona vezetésével folyt a munka. Az 1970-es évektől csupán az állandó judaika-kiállítás volt látható az első emeleten, bemutatva a Szombatot, a zsidó ünnepeket, a zsidó élet hétköznapjait, valamint a magyarországi Holocaustot.

1993-ban betörtek a Múzeumba és a legtöbb kiállított műkincset elrabolták. Hála a Teremtőnek, ezeket csodával határos módon sikerült külföldön megtalálni, és visszahozni a közben teljes egészében renovált Múzeumba. 1995 áprilisában nyitották meg az újjávarázsolt épületet.

Elkészültek a második emeleti nagy kiállítóterek, ahol azóta időszaki kiállítások láthatóak. Tárlat mutatta be a kortárs zsidó képzőművészetet, létrejöttek történeti hologram-, néprajzi és szociofotó-kiállítások. A cionizmus évfordulóját és a Dohány utcai zsinagóga újjáavatását szintén kiállításokkal ünnepeltük meg, megemlékeztünk a varsói gettóról, de építészet- és filmtörténeti kiállítások is született a falaink között, valamint igen nagy sikerű nemzetközi festészeti kiállítások.

Programok a Magyar Zsidó Múzeumban